|
Költészet napja az Önkormányzatnál
Horváth Tünde 2014-04-16
Versek, versek, versek...
2014. április 13-án délután tartotta az önkormányzat a már hagyományosnak mondható költészet napi megemlékezését.
Az óvodások, a nyugdíjas klub mellett tanítványaink is felléptek. Iskolánkat a 2. osztályból Kertay Viola, az 5. osztályból Antal Dóra, Baráth Kitti, Csaba Zsombor, Csiszár Andrea, Farkas Szabolcs és Győri Cintia képviselték.
Az esemény képei itt érhetők el.
Költészet napja az iskolában
Horváth Tünde 2014-04-14
Kávészünet az iskolában
Április 9-én rendkívüli irodalomóra keretében emlékeztünk meg a költészet napjáról. A községi könyvtár szervezésében a budapesti Kávészünet duó tartott hangulatos, zenés délutánt.
Az iskolások is készültek a programra, először Csőgör Csenge 4. osztályos tanuló tolmácsolásában hallhattuk József Attila Mama című versét, majd Biki Dóra és Pongrácz Lili 2. osztályos diákjaink szavalták Móra Ferenc A cinege cipője című költeményét. Mindegyik verset a Kávészünet tagjai megzenésített formában megismételték. A jelen levő 40-50 hallgató nagyon élvezte az előadást, annak aktív részesei voltak.
Az esemény képei itt érhetők el.
Nyelvész verseny kiváló eredményei

Horváth Tünde 2014-04-04
Helyesen magyarul
2014. március 28-án rendezték meg a veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskolában a Nyelvész verseny megyei fordulóját. Évfolyamonként a megye 30 legjobb diákja vehetett részt.
Iskolánkat 9 tanuló képviselte ezen a megmérettetésen.
- Kántor Kamilla 2. osztály II . hely (Felkészítő tanára: Éberhardt Ilona)
- Blank Máté 2. osztály XII.hely (Felkészítő tanára: Éberhardt Ilona)
- Kozma Nikolett 3. osztály IX. hely (Felkészítő tanára: Molnárné Fekete Andrea)
- Harmati Kinga 3. osztály XIII. hely (Felkészítő tanára: Molnárné Fekete Andrea)
- Antal László 4. osztály IX. hely (Felkészítő tanára: Kovácsné Kauker Katalin)
- Szabó László 4. osztály IX. hely (Felkészítő tanára: Kovácsné Kauker Katalin)
- Patkó Botond 4. osztály XII. hely (Felkészítő tanára: Kovácsné Kauker Katalin)
- Patkó Boglárka 6. osztály IX. hely (Felkészítő tanára: Horváthné Sáry Zsuzsanna)
- Kiss Ábel 6. osztály XI. hely (Felkészítő tanára: Horváthné Sáry Zsuzsanna)
Eredményeikhez gratulálunk!
Az esemény képei itt érhetők el.
Német nemzetiségi sikerek
Horváth Tünde 2014-04-02
Regionális döntő Mosonmagyaróváron
A novemberben megrendezett városlődi nemzetiségi ki mit tud-on továbbjutott tanulóink számára 2014. március 28-án került sor a regionális döntőre Mosonmagyaróváron. Itt hat megye legjobbjai vettek részt. Iskolánkat 4 tanuló képviselte. Antal Dóra 5. osztályos tanulónk Hochdeutsch kategóriában , Csőgör Csenge 4. osztályos tanulónk Mundart kategóriában , és Kertay Panna 6. osztályos tanulónk indult.
Varga Dominika 7. osztályos tanulónk úgyszintén Mundart, nyelvjárás kategóriában mutathatta meg nyelvtudását, aki az előkelő 7. helyen végzett. Kategóriánként az első 8 tanuló vehet részt a májusban megrendezendő országos német versenyen Budapesten. Így iskolánkat a 2014-es évben Varga Dominika képviseli.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk, további szép sikereket kívánunk! Köszönjük a kollégák felkészítő munkáját!
Az esemény képei itt érhetők el.
Horváth Tünde 2014-04-02
Ovisok a Sportcsarnokban
Március 27-én délután az ovisuli programja az utolsó állomásához érkezett.
A sportcsarnokot vették birtokukba a leendő első osztályos kisgyerekek. A változatos, sokszínű sportfeladatokat a gyerekek nagy kedvvel hajtották végre, megmutathatták ügyességüket, gyorsaságukat, próbára tehették erejüket és bátorságukat. Köszönjük Andrea néninek és a negyedik osztályos segítőknek a program levezetését.
Végül Tóth Laci bácsi jó hangulatú dalaival zárult a sportdélután.
Az esemény képei itt érhetők el.

Horváth Tünde 2014-03-26
Online alapismeretek modul vizsgaeredményei,
Iskolánkban lehetőség van ECDL bizonyítvány megszerzésére. A vizsgák modulrendszerűek, azaz többször kell vizsgázni, különféle informatikai témakörökből.
Az online alapismeretek vizsga 2014. 03. 25-én, 15:00-kor zajlott Veszprémben az OKTKER - Nódus Kft. székhelyén levő vizsgaközpontban. Erre a vizsgaidőpontra 15 fő jelentkezett, és mind a 15-en sikeres vizsgát tettek.
7. osztályosok: Cseh Regina, Csőgör Boglárka, Dávid Krisztofer, Hamvas Csaba, Kishalmi István, Kovács Anita, Kovács Ildikó, Linczmajer Enikő, Papp István, Pintér Dominika, Tóth Albert Martin, Varga Dominika.
8. osztályosok: Biki Dominika, Faller Bettina, Hajgató József. Nekik ez volt az utolsó vizsgájuk.
Négy modulos - START ECDL - bizonyítványt szerzett:
Biki Dominika, Faller Bettina, Hajgató József
Gratulálunk neki!
Az ECDL-ről bővebben itt lehet információt találni.
Az iskolánkban zajló informatika tanításról itt lehet tájékozódni.
A tanév vizsgaeredményei itt érhetők el.
Összesített táblázat az iskola tanulóinak ECDL vizsgáiról itt érhető el.
Horváth Tünde 2014-03-12
A Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
2014. 03. 10-től kezdődően 17-vel bezáróan, idén is megrendezte a hagyományos
Petőfi hét programsorozatot.
Horváth Tünde 2014-03-07
Ovisok az iskolában
Ebben a tanévben is nagy sikerrel zajlanak a hagyományos ovisuli programok iskolánkban. A rendezvénysorozat célja, hogy a leendő első osztályos gyerekek és szüleik bepillantást nyerjenek az iskola életébe, oktatási kínálatába, változatos eseményeibe.
Március 6-án délután kézműves foglalkozáson vettek részt az ovisok, ahol egy Röfi fakanálbábot készítettek. Majd a gyerekek Tóth Laci bácsi hangszeres kísérete mellett énekeltek és ismerkedtek a népi hangszerekkel. A jó hangulatú, vidám foglalkozásról az itt látható képek is tanúskodnak.
Horváth Tünde 2014-03-07
Veszprém megyei nyílt judo bajnokság
Nemesvámoson, a Sportcsarnokban került sor 2014.03.02 -án a megyei nyílt judo bajnokságra, ahol 13 egyesület 212 indulója mérte össze erejét és ügyességét. Verseny célja, versenyezési lehetőség biztosítása a Diák A, B, C, D korcsoportok részére Veszprém megyében.
A nemesvámosi diákok szép eredményekkel büszkélkedhetnek:
Patkó Botond Diák C, 1. helyezés -45 kg-ban
Takács Regő Diák B, 1. helyezés -32 kg-ban
Havelda Ádám Diák B, 2. helyezés -35 kg-ban
Gratulálunk iskolánk tanulóinak!
Az esemény képei itt érhetők el.
.
Dohányzás ellenes program
Horváth Tünde 2014-03-07
Ne dohányozz!
Februárban két alkalommal került sor a TÁMOP 3.1.4-12/2 -2012-0290 pályázat keretében egészségfejlesztő és szemlélet formáló iskolai program megvalósítására a 7. és 8. osztályosok körében. A program célja a dohányzásra rászokás megelőzése és a káros hatásainak az ismertetése.
Az esemény képei itt érhetők el.
Korábbi hírek:1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. |